ARANYVACKOR 2017 – gyerekirodalmi és illusztrációs pályázat


A Pozsonyi Pagony Kiadó szervezésében új lehetőségekkel, megújult formában indul ismét az Aranyvackor gyerekkönyves pályázat.

A korábbi évek tapasztalata azt mutatta, hogy a kész könyvtervek együttes elbírálása mellett nem minden szöveg és nem minden kép kapott önmagában méltó hangsúlyt. Bár célunk továbbra is az, hogy megjelenésre érdemes műveket és alkotópárosokat találjunk, írók és illusztrátorok, szövegek és illusztrációk ebben az évben külön-külön, önállóan mérettetnek meg. A pályázat időben is két részre oszlik: először lezajlik a szövegek fogadása és zsűrizése, majd a pályázó illusztrátorok a továbbjutott mesék közül választanak, és ahhoz készítenek képeket. Mind az írók, mind az illusztrátorok három műfaji kategória közül választhatnak.

TÉMA: A BARÁTSÁG

AMIT VÁRUNK:

1. Képeskönyv 2-5 éveseknek
Írók: a szöveg hossza max. 2500 n, 20 képre osztva.
Illusztrátorok: 3 szabadon választott oldalpár, a szöveg helye és tipográfiája szabadon változtatható.

2. Rövid mese, vagy meseregény egy fejezete 3-8 éveseknek
Írók: a szöveg hossza max. 6000 n.
Illusztrátorok: 3 illusztráció.

3. Ifjúsági regény egy fejezete 9-12 vagy 12+ éveseknek
Írók: a szöveg hossza max. 10.000 n.
Illusztrátorok: 3 illusztráció, az egyik borító is lehet.

A PÁLYÁZAT SZAKASZAI:
Regisztráció: MÁRCIUS 1-től JÚLIUS 31-ig
Szövegek fogadása: MÁRCIUS 1-től ÁPRILIS 18-ig
Zsűrizés: ÁPRILIS 19-től MÁJUS 31-ig
Továbbjutó szövegek közzététele: MÁJUS 31.
Illusztrációk fogadása: JÚNIUS 1-től JÚLIUS 31-ig

Az írásműveket (elsősorban prózai szövegeket várunk) és az illusztrációkat regisztrálás és a nevezési díj befizetése után wordben, illetve nagy felbontású PDF formátumban kérjük felölteni az aranyvackor.pagony.hu oldalon. A szövegek beküldésével a szerzők hozzájárulnak ahhoz, hogy pozitív elbírálás esetén a művüket a második fordulóban a pályázó illusztrátorok és a különdíjakat osztó könyvkiadók rendelkezésére bocsássuk. Íróktól és illusztrátoroktól egyaránt még nem publikált pályaműveket fogadunk csak el.

NEVEZÉSI DÍJ: 5000 Ft
Pozsonyi Pagony Kft.
10102237-02877800-03004009
(Fontos! Az utalásnál a megjegyzés rovatban kérjük azt az e-mail-címet feltüntetni, amit a regisztrálásnál elérhetőségként megadtok!)

ZSŰRI
Paulovkin Boglárka illusztrátor,
Kovács Eszter könyvkiadó,
Tasnádi István író,
Dr. Varga Emőke, a Szegedi Tudományegyetem docense
Ruff Orsolya, kulturális újságíró

DÍJKIOSZTÓ: 2017. november, Petőfi Irodalmi Múzeum

Díjak:

Fődíj: legjobb írás és legjobb illusztráció együtt: 150 000 Ft
Legjobb írás: 70 000 Ft
Legjobb illusztráció: 70 000 Ft
valamint kiadói különdíjak!

A 2007-ben a Pagony Kiadó által alapított, kétévente megrendezésre kerülő Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása vagy a gyerekirodalomban való bemutatása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető. A beérkezett pályaművek legjobbjait minden gyerekkönyvkiadó szemlézi, így a pályázat összehozza az alkotókat a kiadókkal.

A pályázatról minden további információ, a kapcsolódó eseményekről szóló hírek az Aranyvackor Facebook-oldalán találhatóak. Érdeklődni lehet továbbá az aranyvackor@pagony.hu e-mail-címen is.